Csepp halott díva fogyni, FELFORDULT VILÁG

Ez most a legokosabb szó, — asztalon a leves. Leves bizony, tisztelt barátim.

De levesen kezdtük ám a vacsorát, nem is herbatén, a hogy ti kezditek. Aztán milyen leves volt az! Sárga a beléfőtt tyukoknak zsirjától; illatos, éltető még a párája is, csak épen annyi só, csepp halott díva fogyni bors benne, a mennyi kell, hogy a zeller és petrezselyemgyökér édes járulékát kedvesen ellensulyozza: a kinek így nem jó, ott van a paprika, úgy megmérgezheti vele magának, a hogy csak kivánja; hát a mi benne van: nyulánk rétes-szakaszocskák, ki tudná, mivel megtöltve, a mi csak úgy omlik az ember szájában.

Bizony megettük azt, édes barátaim, még repetáltuk is, hanem azért csak ti maradjatok annál a herbaténál. A vendégek hozzáültek. Nagy bajba telt, míg meg tudtak benne egyezni, hogy ki hol üljön; már ezen nálunk hajdanában mindig birkózní csepp halott díva fogyni szokás. Végre megalkudtak abban, hogy az asztalfő egyik végét a két jubilált házastárs, másik végét a két házikisasszony foglalja el, így azután complicált «populeam virgam etc. Akkor jó étvágyat kivántak egymásnak s egy pár pillanatig elcsendesült minden ember, hogy a ki elébb imádkozni akar magában, azt végezhesse halkan; akkor azután megszólalt a kanálcsörömpölés.

A következő tálnál már azután készen volt az az amabilis confusio a társalgásban, a mi nélkül a mulatság nem is mulatság, mikor minden ember beszélhet a szomszédjával, a mit akar, nem kénytelen valamennyi hallgatni, míg egy viszi a szót, itt kaczagnak, amott suttogva beszélnek s fogyhatok 53 évesen nem zavarják vele; legfölebb a háziasszony, meg a vén hajdu zavarja meg néha az embert a körülhordott tállal, disputálva mindenkivel, hogy de biz ebből a pulykából, de biz ebből a bélesből venni kell.

Csak ezt a kis darabot, ezt a piritottját, az ő kedveért, mert majd megharagszik! Egyszer-másszor valami élczes áldomás vonja magára a csepp halott díva fogyni uram, uram! Az öreg urak kaczagnak, néha érzékenyen megszorongatják egymás kezét az asztalon keresztül; Borsodiné asszonyság éles nevetése keresztülcseng minden kaczagáson.

A fiatalokat is érdekes elnézni: Eszti és Cecil alattomban hogy szakítják el a csirke sarkantyuját, persze, hogy Eszti felé szakadt a nagyobb rész, de azt senkinek sem szabad tudni. Amália duzzog egy kissé; szomszédai elhanyagolják. Fehér Gyula szórakozott, szemei mindig valahol másutt tévedeznek, szinte maga is látszik érezni, hogy Amáliát túl a rendén elhanyagolja, mert mikor észreveszi magát, mindig olyasmivel kinálja, a mi annak nem kell; Adorján pedig egészen egykedvű, szép szemei alig mozdulnak meg néha; nem látszik őt érdekelni semmi csak a midőn kövér robbantó fogyás rázza gyapjú isznak, emeli fel ő is poharát s kiiszsza fenékig; nincs rá semmi hatása annak.

Amália annyira rosszkedvű a miatt, hogy már egyszer megtette figyelmetlen szomszédjain azt a szégyent, hogy a harmadik szomszédjában ülő apjától kért vizet, a mikor aztán egyszerre négyen siettek azt tölteni a poharába, hogy mind szétömlött az asztalon.

Gyulát a vacsora vége felé mégis megszállta annyira a felebaráti szeretet, hogy fogván egy tányér czukros mogyorót, megkinálta vele a szép Amáliát s diskurzust akart vele kezdeni azon tárgy fölött, hogy olvasta-e már Jósika legujabb regényét; a minek azonban a szép Amália egyszerre véget vetett azzal a válaszszal, hogy soha sem olvasott semmi magyar könyvet.

Gyula nem csepp halott díva fogyni kinálta őt többet czukros mogyoróval. Úgy vagyok, hogy nem is szeretek már szép hölgyre nézni, mint a jóllakott ember az ételre. E gorombaság után zsebre dugta kezeit oa fogyás történetek a szemközt ülő öreg anecdotás urnak piros orczájára olyan hidegen tudott nézni, mint egy álomjáró; pedig máskor legalább is mosolyogni szokott rá.

E perczben megzendült odakinn a pitvarban az utánuk vergődött czigányok zenéje. Adorján arczát egyszerre valami rángatag élvsugár rezgette keresztül; ennek volt még rá hatása.

Szemei villogva nyiltak fel; ajkain mosoly vonult át; termete nekidélczegült; egészen más ember lett belőle. Ah, ez a zene volt az ő lelkének kiegészítő része. Arcza gyönyörtől kezdett ragyogni s hallani lehetett, a mint sarkantyúit összeveri az asztal alatt.

Gábor Endre is kirugta e hangra maga alul a széket, engedelmet kért a gorombaságért; kezet csókolt a háziasszonynak, kivánt neki még ötven esztendőt az eddigiek után; fogyás célok és célok azontúl nem is lehetett őket tovább tartani, rohantak ki mind a ketten a czigányok elé.

Ah, a czigány! Talán egész vacsora alatt az nyugtalanítá őket, nem lett-e valami bajuk? Ah, a hűséges jó fiuk! Megérdemlik, hogy összecsókolják őket, s úgy vigyék be diadallal a terembe, mint győztes hadvezérek sebhelyes bajnokaikat; a czigánynak nincs más kottája, mint annak az arcza, a ki zenéjét hallgatja, arról játsza le a vígat, a szomorút, míg aztán úgy belecsalja lelkét a hegedűjébe, hogy viszont, mikor ő akarja, akkor lesz az hol víg, hol szomorú. A két ifju egészen átváltozott.

Most voltak azok, a kiknek őket a hír festé. Gábor Endre a daliás, hősi alak; Borcz Adorján a szívrabló.

Egyedül járták el ketten azt a most már divatból kiment tánczot, a mi olyan szép volt, a toborzót; a mit férfi férfival szemközt állva szokott lejteni, délczeg, daliás léptekkel. Az egész test mozog abban, s minden mozdulat egy plastikai szobor csepp halott díva fogyni. Az arcz mosolygása, a szem villogása játszik abban főszerepet; nem is való az minden hánytvetett legénynek; mert az még azon időkből maradt ránk, a mikor a magyar ember tánczolt azért, hogy nem tudta, hova legyen szive-lelke erejétől, tánczolt vitézi büszkeségből hírneves csaták végével.

Én is csak egy 20 kg fogyás 5 hónap alatt láttam már ezt az ősi tánczot, de még most is úgy látom azt magam előtt. Képzelet nem éri utól azt a bűbájos délczeg járást, a mit a vidék legszebb ifja ott a bámuló társaság előtt tett; minden szem tüze az ő arczán látszott összegyülni, úgy ragyogott az, olyan szép volt; minden mozdulatából báj, erő és kellem tünt csepp halott díva fogyni.

És ő azt tudta jól; úgy tudott szemeivel a szép hölgyek szemeibe csepp halott díva fogyni, úgy tudott a kedvükért lelkesülni; egészen más ember mrp fogyás, mint félóra előtt. Minden arczon lehetett látni, hogy mennyire tetszik neki — csak Amáliáén nem.

Ő szerelmes volt belé. Alig látszik a sík mezőn, merre van a nyomás, a mit a legutóbbi szán hagyott maga után a hóval behordott uton. Ezen a kétséges uton, melyet az éj s a hóesés mindig jobban eltakargat, megy két utas egymásután.

1. Tilos ezen kiadvny brmely rszt sokszorostani, informcis rendszerben trolni vagy sugrozni brmely formban vagy mdon a kiadval trtnt elzetes megllapods nlkl; tilos tovbb terjeszteni msfle ktsben, bortval s trdelsbe mint amilyen formban kiadsra kerlt.
2. Időszak a fogyás
3. Egy színésznek nem elég csupán lélekben azonosulnia az általa játszott karakterrel, egy-egy szerep megformálása megkívánja a teljes átalakulást.
4. == DIA Könyv ==
5. Newton wellesley súlycsökkentő találkozók

Csepp halott díva fogyni egyik egy lovag, vagy lovagnő, a másik egy ordas farkas. A lovagnőt bő köpenyeg fedi; fején prémes süveg, csak szaváról ismerni meg, hogy nő. Lovával beszélget, mely csepp halott díva fogyni okos fejét, füleit hegyezve, orrával szaglálva s nyugtalanul vihog s fejét szügyébe vagdalja.

Érzi a közelgő farkas szagát. Voltál te velem már nagyobb veszélyben is. Tudod, a medvevadászaton Gyergyóban.

Gil McNeil - A Dívák Nem Kötnek - olvasOMmani

A ló visszanyerít, mintha tudná, hogy mit beszélnek hozzá. Csak halkan menjünk poroszkálva, mert különben elveszítjük az utat. S ha jő, majd kárát vallja. Lásd, mind a két pisztolyt elhoztam. S tudod, hogy én nem hibázok. A paripa hátra nézett, mintha csakugyan látni akarná a pisztolyokat s a mint a sárkányokat egyenkint pattogni hallá, büszkén emelte föl fejét, most már nem fél.

Most erdőbe ért az út, a hol nem lehetett róla letévedni többé, itt galoppba ereszté paripáját a lovagnő, olyan bizton ülve rajta, mint egy férfi. A farkas, mely addig szintén poroszkálva ügetett a lovag után, a mint az galoppban indult, egyszerre elkezdett száguldozva rohanni utána; eddig csak kerítette, most már üldözőbe fogta. A lovagnő visszanézett, s látta, hogy a tér fogy közöttük, az erdő sötét csepp halott díva fogyni, a táj elhagyott és lakatlan, a paripa ösztönszerűleg nyargalt mindig sebesebben.

Végre a fák között kerülőt csinált az út; a lovagnő kénytelen volt azt követni, mialatt az ordas az egyenes iránynak rohanva, keresztül törtetett berken és bozóton s eléje került.

Félre ne szökjél. Szép csendesen állj. Itt vagyok én. Ne félj semmit. A farkas üvöltve szökött elő a zuzmarás csalitból, zölden villogó szemekkel rohanva a paripa felé, mely reszketés nélkül állt előtte. Öt lépésnyi távolban érte a lövés; a roppant fenevad, derék ordaskan volt! A paripa hozzá fújt haraggal, azzal átugrott rajta és ügetett tovább; olyan büszkén rázva fejét!

Néhány percz mulva kiértek az erdőből s a kibontakozó táj sarkában meglátszott a lovagnő előtt a kivilágított ablaku kastély.

Te is jobb szeretsz itt, mint Kolozsvárott. Régen voltál itten úgy-e? Odatalálnál már most bekötött szemmel is innen? Fogyás tippeket két hétig mén bókolt rá fejével s valóban nem kellett őt kormányozni többé, oly szépen kitalálta maga, merre tér el az út a kastély felé, pedig három ösvény is szelte azt keresztül.

Csáth Géza novellái

Egy óranegyed múlva a kastély udvarán állt meg a paripa. A tiszttartó ablakain keresztül a czimbalom víg pengése hangzott a brúgó haragos mordulásai közől.

Odabenn csepp halott díva fogyni vígan vannak; a cselédség is kényén-kedvén mulat, senki sincs a tornáczon. A lovagnő leszáll nyergéből s a paripája nyakára vetve a kantárt, gyöngéden rá üt kezével és azt mondja neki: «eredj szállásodra».

A mén azzal egyenesen megindúl az istállók felé; az ajtó, melyen be akar menni, tolózárral van becsukva, pedig a többi nyitva levő ajtókon, tudta jól, hogy neki nem illik bemenni. Nagy okosan megfogja szájával a tolózár nyelét s kinyitja maga előtt az ajtót, s belépeget saját lakába. A lovagnő pedig egy földszinti sötét ablakon koczogtat be; ott a vén kulcsár lakik, a ki bizonyosan nem tart a mulatókkal, mert nyolcz órán túl fogyás maximális sebessége senki kedveért életében ébren nem volt.

Csakugyan most is álmából kel föl; kijő a várakozó hölgy elé, kinek jelenléte egy cseppet sem látszik őt megdöbbenteni.

Le akarta ugyan venni előtte tiszteletből a bagósüveget, de a lovagnő látta, hogy az nagyon a fejébe van nyomva, nehezen fog kijönni, s kérte, hogy hagyja abba; inkább siessen felnyitni a másik szárny szobáit, azután menjen az istállóba, nyergeltesse le a lovát, jártassa meg egy kicsinyt, s azután adasson neki szénát; ő neki pedig azután hagyjon békét, mert semmire sem lesz szüksége.

A kulcsár szótlan ember volt; tette a mit mondtak neki, kinyitogatta a grófi lakosztály szobáit; meggyújtotta a gyertyákat; tüzet rakott a kandallóban és jóéjszakát kivánt, valószinűleg gondolt magában rá, hogy egyéb szükséges foglalkozást majd teljesít a tiszttartó szobaleánya; az nem a kulcsár dolga.

Ne szóljon felőle senkinek, hogy itt vagyok, hadd mulassanak; hozzon egy üveg friss vizet, egyébre nincsen szükségem. A kulcsár szót is fogadott, behozta a vizet, ellátta a lovat, azután szobájába ment és aludt tovább; — a másik lakosztályban semmit sem tudtak meg az új vendég ittlétéről.

Az új vendég egy fiatal, szőke hölgy volt, nagy, eleven, nyilt kék szemekkel, miket vékony barna szemöldök rajzoltak körül, elől csaknem összeérve, mi oly különös merész kifejezést adott az egész arcznak. Ha oly finomak nem lettek volna e szemöldök, tán félni is lehetett volna tőlük.

Vékony ajkai s keskeny tojásdad álla valami olyan szeszélyes tekintetet adtak e minden vonásaiban szellemdús arcznak, mely az első tekintetre csepp halott díva fogyni, míg az apró szőke fürtök, mik a félredobott kalap alól kiszabadultak, valami csendes melanchóliát iparkodtak arra árnyékolni, ha úgy egyszer megállt és lehajtotta fejét.

Csakhogy az egy perczig tartott; a fiatal hölgy a szobában végig járva, hirtelen egy tükör elé ért, s a mint abba véletlen belepillantott, egyszerre elnevette magát, összecsapta a kezeit, szemébe kaczagott saját képmásának, mintha kaczagnának azon mind a ketten, hogy most épen itt találják egymást, a hol épen nem gondolták a találkozást. Aztán megcsóválta fejét, s megfenyegeté ujjával a tükörbeli alakot, az is megcsóválta fejét s visszafenyegetett.

Gil McNeil - A Dívák Nem Kötnek - olvasOMmani

Azzal hátat fordítottak egymásnak. A hölgy ajkain még azután is vonaglott át csepp halott díva fogyni a gúny, majd a jó kedv mosolygása. Míg a tűz pattogva éledt a kandallóban, odatartá picziny csizmácskákba szorított lábait melegedni, fogyás fékezés étvágya elkezdett a teremben fel s alá járkálni, lovagvesszejével suhogtatva; néha épen úgy tett, mintha valami idealis alaknak a hátára huzgálna vele jó nagyokat, s ilyenkor úgy szikráztak sötétkék szemei; arcza olyan kegyetlen volt; utoljára akkorát csapott vele az asztalra, hogy még az is nagyot szólt rá, pedig nem is érezte; zipfizz fogyás, mintha el volna fáradva, egy karszékbe veté magát, fejét tenyerébe hajtá s csendesen elbámult a kandalló tüzébe, oly mozdulatlanul, mint egy szobor.

Az épület második felében pedig tánczoltak és muzsikáltak. Ámbátor azonban maya moore fogyás uramnak ezüstmenyegzője volt ma, és ámbátor ezüstsarkantyús csizma volt a lábán: azért ő mégsem sajnálta a legnagyobb vigasság közepéből abban az ezüstsarkantyús csizmában kimenni az udvarra és sorra vizsgálni az istállókat: az a sok idegen kocsis nem aludt-e el pipával a szájában?

A mint az istállóajtókat sorra járja, egyszer csak megdöbbenve áll meg: hát ezt ki nyitotta volt ki? Benéz és látja, hogy oda is van egy ló bekötve. Ejnye, hogy mernek a grófi lovak osztályába is vendéglovakat kötni?

Ki tette már ezt? Nincsen elég hely a többi istállókban? Mindjárt be is ment maga, hogy azt az idegen paripát átszállítsa; de alig nyúlt hozzá, mikor az jókedvűen elkezdett rá vihogni, csepp halott díva fogyni valami régi ismerős, s a szájával egyenesen a zsebébe nyúlt, onnan kihúzta a zsebkendőt, feltartotta, megrázta, s azután eldobta, miután nem volt benne semmi.

Ez épen úgy tesz velem, mint a Dryász szokott, egyszerre a zsebemnek megy, ha lát, s ha nem lel benne czukrot, vagy kenyeret, megzálogol: elveszi a zsebkendőmet, vagy a dohányzacskómat; ugyan ki lova lehet ez? Lámpást hoztak elé: a tiszttartó bámulva RPG fogyás a paripára: ez a Dryász. A ló visszanyerített rá, mintha nevetve mondaná: «persze, hogy a Dryász vagyok, hát nem ismert rám az öreg úr? Ki látott valakit idejőni rajta?

Senki sem tudott róla semmit. A kapu nyitva volt, hogy ha vendég jő, betaláljon rajta; a cselédek pedig mással voltak elfoglalva. Egy kocsis tudott annyit, hogy látott valami embert, de nem tudja, hogy kit, a ki megjártatta a paripát és abrakot adott neki; de nem állítja bizonyosan, hogy nem álmodta-e ezt?

A gróf jött rajtad? Dryász megrázta a fejét e kérdésre. Nem az jött.

FELFORDULT VILÁG

A paripa helyeslést intett. A grófné jött. Pedig a ló azt intette, hogy úgy van. Semmi kétség sem lehetett többé. Dryász nem szokott sem hazudni, sem tréfálni. De hol van hát, a ki jött? Kivel beszélt? Erre a kérdésre legtöbb bizonyságot lehete szerezni az által, hogy a grófi lakosztályhoz menjen az ember s ott tudakozódjék.

A bejárat alatt már meglepte a tiszttartót az, hogy a tornáczra vezető ajtó nyitva van. Belépett rajta; az előszoba, az étterem mind sötét volt, hanem a következő szoba kulcslyukán át már világosság látszott.